Gyulai Várszínház

Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárának udvarán működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. A színház a június 27. és augusztus 10. között tartó szezonjában minden nap színvonalas programokkal várják a nézőket. Esténként a látványos történelmi dráma, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a középkori udvari zene, a jazz, a népzene és a néptánc műfajainak legjobb előadásaival várja az idelátogató turistákat. A várudvar mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartunk bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára. A Gyulai Várszínház ebben az évben is folytatja eddigi hagyományát: a legjobb előadásokat a legjobb előadóktól minden korosztálynak, nézői ízlésnek.
 

Körös-völgyi Sokadalom és Határmenti Összművészeti Találkozó: A Kárpát-medence egy tájegységének, az Alföldnek – értve ez alatt Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar megyét –, továbbá a szerbiai Vajdaságnak, Bánságnak és Bácskának, valamint a romániai Arad és Bihar megyének sajátos, soknemzetiségű élő néptánc és népi kézműves kultúrájának találkozása és bemutatása.
 

Shakespeare Fesztivál: 2005 óta rendezik meg július elején a tíznapos Shakespeare Fesztivált, amellyel a Gyulai Várszínház kilépett a nemzetközi fesztiválok közé. A fesztivál hírnevét többek között az is bizonyítja, hogy világhírű rendezők hozzák el előadásaikat és neves színházak jelentkeznek, hogy produkciójukat bemutassák Gyulán. A tíznapos Shakespeare Fesztivál célja egy olyan rangos nemzetközi fesztivál megteremtése volt, ahova a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg itthonról és külföldről. A színdarabok mellett fontos szerepe van a zenének, a táncnak, a filmnek, az utcaszínháznak, de a gasztronómiának is és szakmai konferenciát is rendeznek a neves drámaíróhoz kapcsolódva.

Gyulai Vár Jazz Fesztivál: 1992-ben rendezték meg az első jazz fesztivált a Gyulai Várszínházban, amelyet azóta minden évben megtartanak július közepének egyik szombatján. Az elmúlt 24 évben több, mint száz koncertet rendeztek a gyulai vár kitűnő akusztikájú, reneszánsz udvarán, amelyeken fellépett már a teljes magyar élvonal, és évente egy világsztárt is vendégül látnak.
 

Vár Blues Fesztivál: 2006-óta rendezik meg a blues fesztivált júliusban a jazz fesztivál másnapján a Gyulai Várszínházban. Jeanne Carroll amerikai énekesnő volt az első külföldi fellépő, akit az évek során több kiváló művész követett, így hallhatták Lord Bishopot, Ron Ringwoodot, Big Daddy Wilsont, Hubert Tubbst és Eric „Guitar” Davist, de mellettük fellépett már a hazai blues-élet színe-java is. A közönség is nagyon megszerette ezt a stílust Gyulán, így a bluesnak itt is komoly rajongótábora alakult ki.
 
 
 
 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
Design by studio7designs