Gyógyászat

A Várfürdő gyógyászati részlege 1968-ban nyílt meg. Ugyanebben az évben az I. számú termálkút vizét gyógyvízzé nyilvánították. 1971-ben az akkori Egészségügyi Minisztérium a Gyulai Várfürdőt gyógyfürdővé minősítette. 2002-ben a Széchenyi Terv keretében a teljes gyógyászati részleg felújítására is sorkerült. Így, a ma ide látogatóbetegek a 21. század elvárásainak megfelelő környezetben gyógyulhatnak. Az I. számú termálkút vize a nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvizek családjába tartozik. Mint ilyen, kiválóan alkalmas különböző mozgásszervi, ideg- és bőrgyógyászati panaszok enyhítésére.
 
 
Milyen betegségekre javasolt a fürdőkúra?
A fürdőkúra hatásai:
A fürdőkúrák ideális hossza 2-3 hét, napi egy-két 20-30 perces alkalom. A gyógyhatást bizonyítja, hogy ha az előírtnál hosszabb ideig, vagy gyakrabban veszi igénybe a páciens a fürdőkúrát, akár túladagolhatja. Ennek tünetei a fejfájás, a rossz közérzet, alvászavar, ingerlékenység vagy az ízületi fájdalmak fokozódása. Ezt elkerülendő, a gyógyfürdőkúra igénybevétele előtt mindenképp célszerű konzultálnia szakorvossal vagy a Fürdőnkben rendelő fürdőorvossal. Az általuk előírt gyakoriságot fontos betartani azért, hogy valóban gyógyulást eredményezzen a nálunk töltött idő.
A fürdőkezelések igénybevételének ellenjavallatai
 
Vannak olyan betegségek, amelyek esetében a kezelések több kárt okozhatnak, mint hasznot, mert az életfontosságú szervek működését károsan befolyásolják, elhúzódó gyógyulást eredményeznek, fertőzések kialakulását idézik elő, vagy egyszerűen rontják a beteg állapotát. A leggyakrabban előforduló problémák a következők:
 
Általános tudnivalók:
 
A mozgásukban korlátozott Vendégeink –előzetes egyeztetés mellett – kísérőt hozhatnak magukkal.
A gyógymedencékben maximum 40-50 perc a javasolt tartózkodási idő naponta, ha az orvos másképp nem rendeli.
 
TB információk:
 
Weboldal készítés, szerkesztés | Webbolt bérlés - Sikeres webboltok | Domain regisztráció és tárhely szolgáltatás
Design by studio7designs